A betoncsiszolásról dióhéjban

2021. szeptember 5.



Magyarországon a ’90-es évek eleje óta szeretik és használják a betoncsiszolás technikáját, melyet többnyire raktárakban, boltokban alkalmaztak. A technológiát azonban Amerikában és Nyugat-Európában már több, mint 20 éve használják.

Melyek a betoncsiszolás előnyei?

A csiszolt betonpadló első és legnagyobb előnye, hogy nem porlik, ezért kevesebbet és könnyebben lehet takarítani, ezért olcsóbb a fenntartása. Nem kell elbontani a már meglévő padlózatot, ha ilyen réteget szeretnénk. Ugyanis a régi és új betonpadlókból csiszolással, polírozással egy esztétikus, tömör, látszóbeton felületet jön létre. Ez a felület burkolás nélkül is megállja a helyét. A csiszolási munka után az eredmény ráburkolás nélkül is esztétikus és terhelhető. Ráadásul ez egy nagyon költséghatékony megoldás.

A kivitelezés folyamata

A betoncsiszolási folyamat durva gyémánt-részecskéket tartalmazó korongokkal kezdődik.
Ezek elég durvák ahhoz, hogy eltávolítsák a kisebb gödröket, foltokat szennyeződéseket illetve a kopó réteget a felületről. A következő folyamatokban a beton felületet keményítjük, majd a felület kitöréseit repedéseit kitöltjük a megfelelő betontömítő anyaggal. A folyamatok befejezése felé haladva a beton padlót egyre finomabb szerkezetű korongokkal csiszoljuk a megfelelő fényességig. A beton csiszolás befejező folyamatában különböző beton impregnáló, felületkezelő szerek kerülnek a csiszolt betonra, amelyek folyadék taszításra, illetve lepergető hatásra fokozzák.

Miért ajánljuk még a betoncsiszolást?

Amennyiben fontos szempont az anyagmozgatás, akkor ez még egy érv a betoncsiszolás mellett, hiszen a sík felület rendkívül megkönnyíti a folyamatot, emellett vízlepergető hatását is mindenképpen kihangsúlyoznánk. Mind raktárakba, mind kiállítótermekbe, üzemi helyiségekbe jó választás.

HA a beton térkővel kombinálnád a telephelyed, olvasd el ezzel kapcsolatos bejegyzésünket!

Aktuális tartalmakért keresd fel Facebook oldalunkat. 

weboldal készítés: Innoversity Kft.